A viszonylag fiatalnak számító pozitív pszichológia azt szeretné elérni, hogy a lélektan tudománya ne csak az élet legrosszabb dolgainak a kijavításán fáradozzon. A pszichológia legalább olyan mértékben legyen az erő és az emberi kiválóság tudománya, amilyen mértékben a gyógyításé.
Az ADHD-m ellenére is szeretsz?” „Nem, én az ADHD-dal együtt szeretlek.” Pszichológusként és magánemberként is úgy vélem, ez a fajta feltétel nélküli elfogadás a kulcs egy kapcsolat működésében és az egyén fejlődésében.
A korlátlanul és ingyenesen elérhető információ korában magától értetődő, hogy önállóan keressünk megoldást minden problémánkra, az autónk szerelésétől a háztartási tippeken át egészen az egészségünkig. Működhet-e a közösségi tudásmegosztás, lehet-e a csináld magad diagnózisban gondolkodni, ha a mentális egészségünkről van szó?
„Vagyok, mint minden ember: fenség” – tett kísérletet Ady Endre az egészséges önszeretet megfogalmazására. Egészségtelen változata, a kóros narcizmus korunkat jellemző, sztárságra áhítozó, szeretetéhes viszonyulás.
A szenvedélybeteg nők és férfiak specifikus megközelítése még gyermekcipőben jár. Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy igen nagy különbségek vannak a nők és férfiak mint függők között.
Komoly probléma, hogy míg az alkoholfogyasztással szemben túlzottan elnéző a társadalom, az alkoholbetegséget stigmatizálja. De miért kerül spirálba az, aki csak egy kicsit szeretné jól érezni magát az italtól? Mik a különbségek és a hasonlóságok a viselkedési addikciók és a szerhasználati zavarok között? És milyen addikciókra kellene a „száraz novemberhez” hasonló kampányokkal nagyobb társadalmi figyelmet irányítani?
„Az első és legfontosabb szabály, hogy nem szabad egyedül merülni” – mondja a világrekorder szabadtüdős merülő, de a hipnoterapeuta és a lelkipásztor hivatása is hasonló a sportolók segítőiékéhez. Mindannyian jelen vannak mások számára.
A humorista nevét az is ismeri, aki nem megszállott rajongója a stand-upnak. „Nem kell attól félnem, hogy kiadom magam, hisz ugyanabból az anyagból vagyunk mindannyian” – mondja, és műsoraiban őszintén beszél sok mindenről, amiről amúgy „nem szokás”.
Meggyógyulhat-e egy szenvedélybeteg? Vagy nála is „tünetváltás” következik be, azaz kigyógyul ugyan az egyik szenvedélybetegségéből, de másik alakul ki?
Hogyan él együtt gyermeki és felnőtt énünk? Honnan jönnek a mindent elsöprő érzelmek? Hogyan gondolkodhatunk úgy a belső gyermekről mint metaforáról? Feldmár András beszélgetése Huszár Annamáriával, a Feldmár Intézet terapeutájával.
Meddig vagy a saját nagymamád vagy az apád? Meddig van ereje a múltnak, és honnan tud gyengülni, változni ez az erő? A múlt bábjai vagyunk csupán, vagy felelős, gondolkodó lények?
Sok mindentől félnek a gyerekek, milyen jó lenne megóvni őket ezektől az érzésektől! Tudattalanul sokszor a szülő adja át szorongását gyermekének.
Egyre többen vesszük észre, hogy felnőtté válásunk rögös útján gyermeki énünk valahol lemaradt. Annyira siettünk belekezdeni a fontos és felelősségteljes felnőtt életszakaszába, hogy a bohókás belső gyermek talán még most is pillangók után szaladgál egyszínes virágmezőn. Hol találunk rá ismét?
Hársfaillatú papírzsebkendő, levendulás WC-papír, cseresznyevirágos intimszappan. Vajon ebben a szagfelhőben miként érezhető a másik ember illata? Más kérdés, hogy vizuálisan „túlfűtött” társadalmunkban egyáltalán mekkora szerepük lehet az illatoknak, ha a csábítás a tét.
A megkérdezettek nagy része bizonyára igennel válaszolna arra a kérdésre, hogy szexuális értelemben felvilágosultként viselkedik-e, nyitott-e. Ám a hálószobák zárt ajtói mögött még zártabb emberek rejtik magukba szexuális vágyaikat.
Ha a folyamatos stressz miatt tartósan illúzióvesztettnek, tehetetlennek és elhasználtnak érzi magát, önt valószínűleg elérte az az állapot, amit kiégésnek nevezünk. Visszanyerheti-e korábbi kiegyensúlyozottságát? Mindenképpen, ha átértékeli a fontossági sorrendeket az életében.
Fokozódó stressz, felületes kapcsolatok, elszemélytelenedés, érdektelenség. Túry Ferenc, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője szerint ez jellemző most leginkább a magyarokra. Ám tanult leleményességünk jóvoltából kilábalhatunk a legmélyebb gödörből is.
A kiégést a családtagok nem feltétlenül tudják beazonosítani. A változások persze éppolyan feltűnőek, mint a munkahelyen, de a tüneteket másképp értékeli a házastárs vagy a gyermek. A diagnózis után ugyanaz a kérdés: hogyan segíthetünk?
Mit tegyen, aki észrevette magán a kiégés figyelmeztető jeleit? Ha a munkahely okozza a panaszokat, egyértelmű, hogy váltani kell. Ám előfordulhat, hogy önismeret hiányában csöbörből vödörbe kerülünk.
